Az író kommentárja a regényhez

Az író azt állítja, hogy ez a történet hétköznapi módon született meg. Nem volt semmilyen előzménye, nem volt tervben, egyszerűen egy megtörtént eseményt írtam le.

De lássuk egy kicsit közelebbről. Kerestem egy témát, ami érdeklődésre adhat okot, és ami elég érdekes ahhoz, hogy az olvasókat a lekösse, egészen a VÉGE főcímig. Aztán eszembe jutott, ami régen történt már, amikor egy szomszédommal összefutottam a bevásárlóközpontban. Kiugrottam tejért, megnéhány apróságért, amikor találkoztam Chloéval. Ő akkor láthatóan le volt törve, de a helyes kifejezés az állapotára inkább az, hogy apátiában volt. Amikor ráköszöntem, csak ment tovább, mint egy zombi, majd másodpercekkel később megállt, visszafordult felém, és rám nézett. És mindezt mintha egy lassított felvételen pergett volna le előttem. Utána mentem, és megkérdeztem tőle, hogy mi történt, mi ért ennyire letört. Ott, és akkor, elmondta, hogy a húga meghalt, majd a vállamra borult és sírni kezdett. Perceken át rázta a zokogás, és nem tudtam mit tehetnék vele, ám amikor már vagy két tucatnyian, bámultak minket, elindultam vele a kijárat felé, majd a kocsimba ültettem, és hazavittem. Mármint az ő házába. Nem volt otthon senki, egyedül volt. Adtam neki egy pohár vizet, és a nappaliban a kanapéra ültettem. Két perc múlva már aludt.

Később tudtam csak meg a részleteket, amikor néhány na múlva felhívtam őt, és megkérdeztem tőle, hogy szüksége van-e segítségre. Két nappal később, a konyhájában ültünk, és akkor elmondta, hogy mi történt. Minden részletet ő sem tudott, de engedélyt kértem tőle, hogy utána járjak, és ő beleegyezett.

Nagyjából két hónap kellett, ahhoz, hogy minden infót előássak az üggyel kapcsolatban, és hogy megtaláljam, és kikérdezzem azokat a személyeket, akik az ügy részesei voltak. Amikor minden rendelkezésre állt, megkérdeztem tőle, hogy mit szólna ahhoz, ha megírnám egy könyveben. Erre ő reflexből reagált, hogy nem. Mert nem szeretné a világ elé tárni az ügyet. Erre kifejtettem neki, hogy miért lenne fontos, ha ezt az emberek megtudnák. Mennyi naiv, és védelemre szoruló fiatal lány van, aki nem érez félelmet bizonyos esetekben, és így akaratlanul belesétálnak olyan helyzetekben, amiből aztán nem tudnak kimászni. Én, az író, ígéretet tettem neki arra, hogy név nélkül, vagyis álneveken fognak megjelenni ezek a karakterek a történetben, és még a helyszínek is meg lesznek változtatva, és így senki nem fogja megtudni, hogy mi a valóság. Erre rábólintott, és én elkezdtem leírni a történetet, úgy, ahogy az összegyűjtött adatok és információk lehetővé tették.

Amikor elkészült az első “készirat” átadtam neki, hogy olvassa el. Elégedett volt vele, ám ahogy őt is megrázta az esemény brutalitása, másoknak is problémát okozott. Több olvasáson voltam már túl, amikor rájöttem, hogy az átlag olvasó számára, valóban megrázó lehet, továbbá többen hiányolták belőle a happy end-et. Ez vitt rá, hogy át írjam azokat a részeket, ami problémás ebből a nézőpontból, és így megszületett az a változat, amiben a főhősünk nem hal meg, sőt még meglepetésben is van része.

Átadtam Chloénak az őv változatot olvasásra, hogy mondjon róla véleményt. Amikor végzett vele, felhívott, hogy át tudnék-e menni hozzá most. A most szót nyomatékkal ejtette ki, így azonnal elindultam. Megint a meglepetésszerű “nyakbaborulós” fogadtatásban volt részem, és most is sírt, szinte megállíthatatlanul. Amikor megnyugodott, csak annyit mondott. Köszönöm.

Később azt is megtudtam hogy a köszönetet azért kaptam, mert ebben a változatban Katie él, sőt egyre boldogabb életet él, és ezt nekem köszönheti. Ennyiben maradtunk. Így lett az, hogy ez a regény, két változatban jelent meg. Az egyik, az eredeti tragédiával és fájdalommal zsúfolt, és megtörtént esemény, a másik pedig egy alternatíva, hogy így is történhetett volna, ha másképp alakul a dolgok menete. Először azt gondoltam, hogy a javított változat lesz a végső megjelenésre váró könyv, ám menet közben úgy döntöttem, hogy megmarad mindkettő. Ennek az oka az, hogy így az olvasó választhat, hogy az erőszakos fájdalmat választja kikapcsolódás gyanánt, ami egyben intő figyelmeztetés arra, hogy ne légy naiv, ám minden helyzetben legyél körültekintő, vagy választhatják, a happy end-del végződő változatot, aminek a végén a főhősünk boldogan él a szíve választottjával.

Jó szórakozást kívánok mindkét változathoz.
Tom Brown