Steve

Amikor kinyitja az ajtót, csak egy fehér szakállt lát, aztán kibontakozik mögüle egy arc is, ami neki szegezi a kérdést.
– Üdvözlöm, Doktor Monroe vagyok, ide hívtak ki, egy nőbeteghez?
– Igen, jöjjön csak be.
– Hol van a beteg?
– Mutatom az utat, jöjjön utánam. Mondja Steve, majd elindul a lépcső irányába, közben tovább beszél a dokihoz.
– Azt hiszem nem beteg, csak ivott egy kicsit, majd elájult, és beütötte a fejét, és azóta eszméletlen.
– Jól van, mindjárt megvizsgálom. Amikor benyitnak a lány szobájába, az még mindig ugyan úgy fekszik, hogy Steve letette, és betakarta. A Doki leül sz ágy szélére, és megnézi a pulzusát, majd megméri a vérnyomását is. Megtapogatja a fejét is de mivel nem talál semmit, ezt el is elmondja Stevenek.
– Ön a hozzátartozója?
– Közvetlenül nem, csak a barátja vagyok, és aggódom érte, ám a nővére hamarosan megérkezik.
– Értem. Szóval az van, hogy nincs semmi baja, az agyrázkódást kizárhatjuk, csak egy jókora pihenésre van szüksége, és rendbe jön.
– Ez jó hír, ennek örülök, ám volna még valami, amit megkellene néznie.
– Miről van szó?

Steve odalép az ágyhoz, és óvatosan az oldalára fordítja a lányt, hogy a doki láthassa a sebeket.
– Ezeket tegnap szerezte, de nem árulja el, hogy honnan van, szeretném, ha alaposan megvizsgálnál, és megmondaná, hogy mi okoz ilyen sérüléseket.
A doki közelebb hajol hozzá, és az éjjeli szekrényen lévő lámpát is közelebb viszi, hogy jobban lásson.

– Fogja meg ezt nekem. Mondja a doki, majd a táskájában matatva, egy nagyítót vesz elő, pont olyan fajta, amit Sherlock Holmes használt a filmeken. A nagyítót a szeme elé tartva alaposan megnézi a sebeket, és még meg is tapogatja, majd megkérdezi.
– Máshol is vannak rajta ilyene sebek?
– Igen, itt a vállán aztán végig a hátán, a fenekén, és a lábain, egészen a sarkáig.
– Nos így már világos. Mondja a nagyító mögül, amit visszatesz a táskájába.
– Mire jutott Doki, mik ezek?
– Láttam már ilyen sebeket, sőt olyat is, ami pont ilyen.
– Hol látott ilyet? Mi okozza?
– Legyen erős fiatalember. Ezt a lányt megkínozták.
– Micsoda? Mit mond? Hogy hogy megkínozták?
– Mint mondtam láttam már ilyen sebeket, méghozzá itt a városban.
– Itt, Salidában.
– Igen.
– Mi vagy ki csinál ilyen sebeket, vagyis, ha kínzás, akkor hogyan, miért?
– Fiatalember, látott már hentesüzletet belülről?
– Nem, de miért? Mi köze lenne ennek a sebnek a henteshez?
– A henteshez semmi, ám ahol a húst feldolgozzák, ott kampókra akasztják a vágni való állatokat.
– És? Mondja már az istenért.
– Rendben. Szóval ennek a lánynak a sebei, ilyen kampóktól szármarnak. Ezek a kampók, amiket a bőrbe akasztanak bele, ilyen sebeket hagynak, egy luk be, egy luk ki. A körülötte látható elszíneződés szimplán véraláfutás, ami arra utal, hogy a kampókkal volt a test felfüggesztve, és a mértékét figyelembe véve nem csak percekre, hanem több órán át volt része ebben a kínzásban.
– Úr isten, ez nem lehet igaz.
– Márpedig ez így van. Mint mondtam láttam már ilyet, és akin láttam, pontosan el is mondta, hogy mi történt vele.
– Doki, megkérhetem arra, hogy másnak ne beszéljen erről?
– Kérni sem kell, ha akarnék sem beszélhetnék róla senkinek, hisz az orvosi titoktartás kötelez.
– Jól van, köszönöm. Lehet, hogy pillanatokon belül megérkezik a testvére, ha lehet ő előtte se említse meg ezt, nem szeretném, ha kiborulna emiatt.
– Rendben fiatalember, így lesz.