Katie

Reggel Katie arra ébred, hogy fázik. Nincs hideg, kint már süt a nap, ám ő még mindig pucér, és a takaró sincs rajta. Kissé összébb húzza magát, kicsit még vacog, de egy perc után mégis felkel. Első útja a konyhába vezet, odakészíti a kávét, aztán megy a fürdőbe, hogy rendbe tegye magát. Mire kész van a zuhanyzással, lefő a kávéja is, amit magával visz az étkezőbe, ahol leül az egyik székre, és belekortyol a forró italba. Az újság. Minden reggel ott van a küszöbén a friss újság, de azért ki kell lépni az ajtón, de nincs rajta ruha.

Volt már ilyen máskor is, nem csinált ebből gondot, kimegy meztelenül, hisz az újság a küszöbön van, csak kinyitja az ajtót, fogja az újságot, és ennyi. Igen ám, csakhogy az újság ma reggel nem a küszöbön van, hanem az alsó lépcső előtt. Basszus. Körülnéz, nem lát senkit, így hát lelép a lépcső aljáig, fogja az újságot és már megy is vissza, be az ajtón, és megint leül az asztalhoz.

Kinyitja az újságot, és amíg a kávét issza, azt lapozgatja. Közben a táskájából előkotorja a cigit, kivesz egy szálat a dobozból, a szájába veszi, és meggyújtja. Beszívja a füstöt, majd hosszan kifújja, és közben nézi a kék füstöt, ahogy a bevilágító napfényben ezüstösen csillog. Ekkor megszólal a telefonján a kedvenc zenéje, ami a csengőhangja. Kiveszi a táskájából, fogadja a hívást, és a füléhez tartja a készüléket.

– Szia Chloe, hogy vagy?
– Szia Hugi. Jól vagyunk, és van valami, amiről beszélnünk kéne, át tudsz ma jönni hozzám?
– Persze, csak épp nincs kedvem kimozdulni, inkább te gyere át, és beszéljünk itthon.
– Ne legyél már ennyire apátiában, néha neked is ki kellene menned a napfényre, hidd el jót tenne.
– Tegnap is voltam a fényben, ma inkább pihenek.
– Oké, csak hogy tudd, pont ez az, ami miatt beszélni akarok veled.
– Mégis, miről van szó?
– Ha átjössz, elmondom.
– Jaj, ne legyél már ilyen, inkább te gyere… Halló? Itt vagy még? Bassza meg, letette. A mobilt leteszi az asztalra, és újra maga elé húzza az újságot. Ahogy ránéz, meglátja a címlapon a nagybetűs hírt, amit elsőre nem is vett észre.

„Egy fiatal nő fejét találták meg a parkban!”

Elkezdi olvasni a cikket, és ahogy halad előre, egyre inkább kifut az arcából a vér, és egyre sápadtabb az arca. Az eltűnt lánynak a nevét nem írják, de azt igen, hogy ebben a hónapban ő már a második, aki nyomtalanul eltűnik. Az ilyen eltűnések szinte mindennaposak. Csöngettek.

Kinéz az ablakon, hogy lássa, ki az. A nővére áll az ajtó előtt. Odamegy az ajtóhoz, kinyitja, de nem tárja ki, csak visszamegy a konyhába, és készít egy kávét Chloénak, mert mindig iszik egyet, ha átmegy, mert otthon nem szokott.

Chloe belép, becsukja az ajtót, és megy a hugi után, közben szól hozzá.
– Szia Katie, miért nem öltözöl fel?
– Mert így jó nekem. Miről akartál beszélni?
– Erről. Mondja neki, s közben az aznapi újságot a címlappal felé fordítja, hogy egyértelmű legyen, miről van szó.
– Tudom, most olvastam. Mutat az asztalon lévő példányra.
– Figyelj Hugi, tudom, hogy minden héten egyszer odamész. Azt nem tudom, hogy miért, vagy hogy kihez mész, de szeretném, ha amíg ez az őrült, aki ezért felelős, szabadlábon van, nem mennél Springsbe.
– De miért? Hisz azt sem tudjuk, hogy ki ezért a felelős, egyáltalán helybeli-e, vagy csak véletlen, nem tudunk róla semmit.
– Pont ez az, ami miatt féltelek. Tudod, nekem már csak te vagy az egyetlen rokonom, te vagy a testvérem, az egyetlen testvérem, nem akarom, hogy bajod essen.
– Megértelek, de nincs semmi baj. Hidd el, nincs mitől tartani.
– Nem értettél meg. Azt akarom, hogy amíg nem kapják el ezt az őrültet, ne menj oda.
– Ezt nem tudom neked megígérni. Ahogy ezt kimondta, máris elszabadult a pokol, Chloe üvöltött, sírt, és minden eszközt bevetett azért, hogy ígéretet csikarjon ki belőlem, hogy nem megyek Colorado Springsbe.

Miután rájött, hogy ez sem jön be, mással próbálkozott. Azt akarja, hogy adjam meg a címet, és egy nevet, hogy hol találnak meg, ha bármi történne. Én erre is nemet mondtam, mire ő még jobban sírt, és úgy rohant ki az ajtón, hogy azt be sem csukta.
Még csak reggel van, de drámából épp elég.